Projekt információk

A projekt előzményei

A Dél-Balaton és Sió Völgye Hulladékgazdálkodási Projekt rövid története.

A szervezett hulladékgazdálkodás környezetvédelmi előnyei mellett gazdaságossági kérdés is, mert települések összefogásával a háztartások olyan számát kell egy konzorciumban összeszervezni, amellyel egy program gazdaságosan és eredményesen folytatható.

Ennek szellemében jött létre 204 település összefogásával a Dél-Balaton és Sió Völgye Hulladékgazdálkodási Projekt, amely a Balaton déli partjától a Mecsek északi lejtőjéig fogja össze a jövőbe látó településeket.

A Dél-Balaton és Sió Völgye Hulladékgazdálkodási Projekt rövid történeteElső lépés volt a megvalósíthatóság definiálása, a részt venni szándékozó települések felkutatása, a konzorcium megszervezése, életre hívása. Ezt követte a program szakmai és műszaki megtervezése, majd az ISPA/KA-támogatás elnyerése vált szükségessé ahhoz, hogy a program megvalósításának reális alapja legyen.

Az életre hívott hulladékgazdálkodási projekt keretein belül 2005 nyarán már hat tender indult el. Az első szolgáltatói szerződést 2005 májusában írták alá. A projekt mérnöki, technológiai megvalósításával szakértőként a Metrober Kft.-t bízta meg a konzorcium. A cég 1949-ben kezdte meg működését, így figyelemre méltó tapasztalatokkal rendelkezik. Részben állami, részben a versenyszférát is érintő beruházásokat vállal.

A projekt PR- és kommunikációs feladatainak ellátását a Sawyer Miller Group és a Flavius Kft. végzi. E cégek feladata a kommunikáció, az oktatás, a szemléletváltás megalapozása, szilárd alapokra helyezése a hulladékgazdálkodás fontosságáról. Tevékenységi körükbe tartozik a kiadványok szerkesztése, weboldal működtetése (www.balatonkht.hu), a sajtófigyelés, konferenciák szervezése stb.

A projekt előzményeiA hulladékgazdálkodás rekultivációs tervezését, környezetvédelmi felülvizsgálatát – egy 2005. januárban megkötött szerződés alapján – az IMSYS Kft. látja el.

Az eszközök beszerzésére kiírt pályázatot öt cég nyerte meg. A Dél-Balaton és Sió-Völgye Konzorcium az ISPA/KA-tenderen keresztül 67 új hulladékgyűjtő és szállító járműhöz, valamint 33 egyéb géphez és eszközhöz (pl.homlokrakodó, targonca, kampaktor, aprítógép) jutott hozzá, melyből a dél-balatoni térségbe véglegesen majd 38 darab kerül.

A konzorcium elsődleges feladatának jelenleg a gépkocsik tökéletes állagmegóvását és a tenderek szabályszerű, minél gyorsabb lefolyását tekinti. Az új generációs légkondicionált gépjárművek számos előnnyel rendelkeznek.

A kevesebb fogyasztás és olcsóbb fenntarthatóság mellett lényegesen kevesebb szennyező anyagot bocsátanak ki, és halkabbak, mint a jelenleg használt autók. Ezen kívül 805 darab gyűjtősziget vár kihelyezésre a térségben. Hamarosan sor kerül a projekt létesítményeinek (lerakók, átrakók stb.) építési tendereire, illetve az üzemeltető kiválasztására is.

« Vissza a Projekt információkhoz